21.03.2023

300 ezer vendégmunkást hoznának az országba a kormány iparosítási álmaihoz

Legalább 300 ezer vendégmunkást feltételez a kormány új iparosítási programja a Portfolio szerint. Egy hete jelentette be a miniszterelnök, hogy még 500 ezer dolgozóra van szükség, és azt mondta, elsősorban belső munkaerőpiaci tartalékból fedeznék a hiányzó létszámot. Már tavaly rekordszámú, több mint 70 ezer külföldi vállalt munkát Magyarországon.

 

 

A legutolsó adatok szerint januárban már majdnem 4 millió 700 ezren dolgoztak az országban, 46 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. Rekordközeli foglalkoztatást mért a KSH. Mégis a miniszterelnök egy hete arról beszélt, sokkal több munkavállalóra van szükség.

 

 

Magyarországnak a következő egy-két évben szüksége lesz 500 ezer új munkaerőre – közölte múlt héten a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitóján Orbán Viktor.

 

 

A miniszterelnök kormánya iparfejlesztési programjára hivatkozott. Azt mondta, elsősorban a belső munkaerőpiaci tartalékokat mozgósítanák az új beruházásokhoz. Másodsorban pedig a határon túli magyarokat.

 

 

„Én egyébként az Ukrajnából és Szerbiából érkező alapvetően magyar munkavállalókat nem is szoktam a vendégmunkások közé beszámolni, mert azok a magyar gazdaságnak a része, nem a magyarországié, de a magyar gazdaságnak része. És ezek után jöhetnek a vendégmunkások” – vázolta Orbán.

 

 

A Portfolio friss elemzése szerint a munkanélküliek, részfoglalkoztatottak és a nyugdíjasok egy része mozgósítható Magyarországon. De úgy számolnak, feleannyian sem, mint ahány dolgozóra szükség van a miniszterelnök szerint.

 

 

100-150 ezer fő a mostani tartalékokból, magyarországi tartalékokból megoldható. Tehát adódik a helyzet, hogy a többi, legalább 300 ezer embert külföldről kellene behozni – összegez Hornyák József, a Portfolio.hu makroelemzője.

 

 

A miniszterelnök egy hete azt is mondta, hogy a vendégmunkások kizárólag ideiglenesen tartózkodhatnak Magyarországon. Az általunk kérdezett szakértő szerint a többség egyáltalán nem is akar itt maradni.

 

 

„Az Unión belül Magyarországon az egyik legalacsonyabbak az az átlagbérek, gyakorlatilag a sereghajtók közé tartozunk”

– szembesít a szomorú, de ismert ténnyel Nógrádi József, a Trenkwalder Magyarország kereskedelmi igazgatója.

 

 

A Portfolio kikérte a KSH vonatkozó adatait. Ez alapján tavaly nyáron rekordszámú, 70 ezernél több vendégmunkás dolgozott Magyarországon. Eddig 17 Unión kívüli ország állampolgárainak foglalkoztatását könnyítette meg a kormány, például a Kolumbiából, a Mongóliából és a Fülöp-szigetekről érkezőkét.

 

 

RTL Híradó: https://youtu.be/cbbbK8njw7I