

Trenkwalder
22 days ago
•3 min read
Év végi ünnepi hagyomány a Trenkwaldernél
Átadtuk az Éves Díjakat a karácsonyi céges rendezvényen
A Trenkwaldernél minden év végén kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy közösen ünnepeljük meg az év sikereit, eredményeit és azokat a kollégákat, akik egész évben hatalmas lelkesedéssel és példamutató hozzáállással járultak hozzá közös munkánkhoz. Így vált mára hagyománnyá az Éves Díjak átadása, amelyet minden évben nagy izgalom és óriási érdeklődés övez.
A díjak különlegessége, hogy a munkavállalók nevezhetik egymást, majd a jelölések alapján közösségi szavazás dönti el, kik kapják meg az adott kategória elismerését. Számunkra ez teszi igazán értékessé és hitelessé a díjakat: a mindennapi munka során egymást legjobban ismerő kollégák mondanak ítéletet arról, ki volt az év igazi hőse, szakembere, újítója vagy példaképe.
Idén a díjátadóra a céges karácsonyi bulin került sor, ahol ismét megtapasztalhattuk, mekkora ereje van a közösségünknek. A jelölések száma idén is rekordot döntött, a szavazás pedig izgalmasabb volt, mint valaha.
Gratulálunk minden díjazottnak, akik teljesítményükkel, hozzáállásukkal és emberi értékeikkel egész évben inspirálták csapatunkat! Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen kivételes kollégákkal dolgozhatunk együtt, és köszönjük mindenkinek, aki részt vett a jelölésben és a szavazásban.
ÉVES DÍJKATEGÓRIÁK:
Employee of the Year vezetői kategória: Sándor Árpád
Employee of the Year munkavállalói kategória: Farkas Adrienn
The Brightest Diamond: P&G
The Most Explosive Project: BAT
Best Team Award - Frontline fighters: BMW RPO Team
Best Team Award - To the Moon and Back: Digital Team
The Master of Industrial: Barabás Bernadett
The Wizard of Professional: Felső Brigitta
The Champion of Client Care: Nagy Eszter
Excellence of Labor Administration: Mogyoróssy Melinda
Excellence of Labor Administration: Makovics-Kovács Gabriella
Manager of the Universe középvezetői kategória: Kocsis Lilla
Manager of the Universe felsővezetői kategória: Béres Adrián József
Superhero of Trenkwalder: Reisch Katalin
Rising Star Award: Novák Réka
Old Soldier Award: Belkovics Gyula
Interested in more articles like this?
Sign up and get more articles on the topics of “Creative work, Trenkwalder közelebbről, Human resources”
This site is protected by reCAPTCHA and the Google privacy policy and Terms of Service apply.


Megváltozott munkaképesség // 2. évad 6. epizód - MunCast
Megváltozott munkaképesség // 2. évad 6. epizód - MunCast



